Süllő sütőben

Hozzávalók:

  • 1-1,5 kg-os süllő
  • ízlés szerint füstölt szalonna csíkok
  • ízlés szerint fokhagyma
  • 2 db citrom
  • petrezselyem
  • vaj

Elkészítés:
A megtisztított süllőt irdaljuk be centinként, egészen a gerincoszlop mélységéig és sózzuk be alaposan. Tűzzünk az irdalásokba füstölt szalonnát és fokhagyma gerezdet, ízlés szerinti mennyiségben. A sütőt előmelegítjük, egy tepsire keresztben fektessünk füstölt szalonna csíkokat úgy, hogy az erre fektetett süllő ne lógjon le a szalonna csíkokról. Ezzel biztosítjuk, hogy a hal ne égjen rá az edényre. A sütés megkezdése előtt peckeljük ki a hal száját, mondjuk egy kisebb burgonyával.
Magas hőfokon süssük ropogós pirosra. Mielőtt teljesen elkészülne megkenhetjük olvasztott vajjal, amibe fokhagymát és petrezselymet aprítottunk. Tálalás előtt helyezzük a kipeckelt szájba egy citromot, és tegyünk mellé citromgerezdeket, hogy mikor elfogyasztjuk, ízlés szerint meglocsolhassuk a citrom levével is.
Jó étvágyat!

 

Harcsapaprikás túróscsuszával

Hozzávalók a harcsapaprikáshoz
•    1 kg harcsa
•    10 dkg füstölt szalonna
•    só ízlés szerint
•    bors ízlés szerint
•    1 ek pirospaprika
•    1 nagy fej vöröshagyma
•    1 db paradicsom
•    1 db tv paprika

A túrós csuszához
•    50 dkg csuszatészta
•    50 dkg tehéntúró
•    375 g tejföl

Elkészítés:

1.    Megtisztítjuk, felvágjuk, filézzük és besózzuk a halat.

2.    Az összekockázott szalonnát sütni kezdjük, ha kiolvadt a zsírja, kiszedjük a pörcöt - bő zsírral - és félre tesszük. Majd a lábosban maradt szalonnazsírba beletesszük az összevágott hagymát.

3.    Amikor kezd üveges lenni a hagyma, beletesszük az összevágott paprikát, együtt pirítjuk, majd a meghámozott, kockára vágott paradicsomot. Ha összeestek a hozzávalók, meghintjük pirospaprikával. Felöntjük vízzel, beletesszük a hal fejét-farkát, ha filéztük, a gerincét is.

4.    Sűrűn kevergetve, nagy lángon főzzük az alapot, a vizet pótoljuk, ha szükséges. Közben borsozzuk.

5.    Ha már kezd a hagyma jól megpuhulni, szedjük ki a halcsontokat, tegyük bele az előzőleg besózott harcsadarabokat.

6.    Főzzük körülbelül fél órát, hogy a végén jó sűrű szaftot kapjunk.

7.    Amikor a halat beletettük az alapba, forraljunk vizet, főzzük ki a tésztát, de keményre főzzük. Keverjük össze a túróval-tejföllel, keverjük bele a szalonnapörcöt zsírjával, majd tegyük egy tűzálló tálban a sütőbe.

8.    Addig pirítsuk, míg a tészta széle és teteje egy picit megpirul.

9.    A tésztát tejföllel leöntve, a harcsapaprikás mellet köretként szolgáljuk fel.

Jó étvágyat!

 

Süllő fehérboros mártással vajas újburgonyával

Hozzávalóka süllőhöz:
•    60 dkg süllő
•    olaj
•    halakhoz illő fűszerkeverék

Mártáshoz:
•    2 dl fehérbor
•    2 evőkanál liszt
•    főzőtejszín
•    vaj
•    só
•    fehérbors
•    friss citromlé

Körethez:
•    40 dkg újburgonya
•    vaj
•    petrezselyem
•    só
•    bors

Elkészítés:
A halat igény szerint kifilézzük, befűszerezzük, majd kevés olajon készre sütjük. A vajon a lisztet megfuttatjuk, hozzáadjuk a bort és a fűszereket, majd összeforraljuk. A burgonyákat egészben megfőzzük, leöntjük róla a vizet, megszárítjuk, majd kevés vajon apróra vágott peterezselyemzölddel megpirítjuk. Végül a halat a mártással és a burgonyával leöntve tálaljuk.
Jó étvágyat!

 

Majonézes tonhalsaláta

Hozzávalók:
•    3 ek tejföl
•    2 ek majonéz
•    1 tk mustár
•    2 csipet cukor
•    1 csipet só
•    0.5 db citrom leve
•    160 g tonhal (konzerv)
•    1 db piros kaliforniai paprika
•    2 db kisebb csemegeuborka
•    6 szem fekete olívabogyó
•    0.5 fej lilahagyma
•    1 kis csokor petrezselyem
•    2 szál újhagyma

A tejfölt, majonézt, mustárt, cukrot, sót, citromlevet összekeverjük.
A kaliforniai paprikát, uborkát, olívabogyót, lilahagymát és újhagymát apróra vágjuk.
Ezt követően a villával összetört tonhallal és aprított petrezselyemmel együtt a tejfölös krémhez keverjük.
Friss pirítóssal tálaljuk.
Jó étvágyat!

 

Szegedi vegyes hallé (4 főre)
Frank Sándor receptje

 
Hozzávalók:
•    Tisztított ponty: 60 dkg
•    Tisztított harcsa: 60 dkg
•    Vöröshagyma: 40 dkg
•    Fokhagyma: 1 dkg
•    Hegyes erős paprika: 1-2 db
•    Só: 2 dkg
•    Szegedi Fűszerpaprika: 4 dkg


Elkészítés:
1.    A megtisztított halakat filézzük ki, és a csontokból, fejekből a félfőre vágott vöröshagymával, sóval, borssal, fokhagymával, a tetejére szórt őrölt pirospaprikával és fejenként egy liter vízzel öntsük fel és főzzük legalább 2 – 2,5 órán keresztül.
2.    A megmaradt halfiléket irdaljuk be, daraboljuk kockára, szórjuk, meg kevés sóval és felhasználásig tegyük hűtőbe.
3.    Ha az alaplevünk elkészült, akkor passzírozzuk át egy tésztaszűrőn, fakanállal vagy egy húsverő kalapáccsal mozgatva a szűrőben a kimert halcsontokat. Erre azért van szükség, hogy a halcsontról lejöjjön a hús, és ez fogja tartalmassá tenni az alaplevünket.
4.    Ha megvagyunk az alaplével akkor forraljuk fel és tegyük bele a már előkészített halkockákat és főzzük 10 percig. Amennyiben volt belsőség a halakban akkor azt most adjuk hozzá, főzzük még 10 percet, kóstoljuk meg, és ha szükséges ízesítsünk még rá.
5.    Tálaljunk mellé hegyes erős paprikát vagy csípős tört paprikát és friss kenyeret.
Jó étvágyat!

 

Tonhalkrémes szendvics
Kb. 8 szelet kenyérhez


Hozzávalók:
•    2 db tonhalkonzerv (kb. 30 dkg)
•    3 ek majonéz
•    2 db szárzeller
•    1 fej kisebb lilahagyma
•    2 ek kapribogyó
•    2 ek petrezselyem
•    1 tk dijoni mustár
•    1 ek frissen facsart citromlé
•    só
•    frissen őrölt bors
•    8 szelet teljes kiőrlésű kenyér
•    4 db salátalevél, de ez elhagyható
A tonhalat villával szétnyomkodjuk, és kikeverjük a majonézzel. Hozzáadjuk a finomra vágott lila hagymát, a szintén finomra vágott szárzellert, petrezselymet, a lecsepegtetett, felaprított kapribogyót és a mustárt. Sóval, jó sok frissen őrölt borssal, a citromlével ízesítjük.
A kenyérszeletekre 1-1 salátalevelet borítunk, erre halmozzuk a tonhalkrémet.
Jó étvágyat!

 

Harcsafilé borzas bundában

Hozzávalók:

•    50 dkg harcsafilé (afrikai vagy szürkeharcsa)
•    ízlés szerint só

A burgonyás masszához:

•    3 közepes nagyságú burgonya
•    4  tojás
•    6 evőkanál liszt
•    1 evőkanál hal fűszerkeverék
•    1 mokkáskanál bors
•    1 mokkáskanál só
•    3 evőkanál tejföl
•    5 dkg apróra vágott petrezselyem
•    10 dkg liszt a panírozáshoz
•    ízlés szerint őrölt só
•    ízlés szerint őrölt bors
•    étolaj

Elkészítés:

1.    A halfilét közepes vastagságú csíkokra vágjuk fel, majd sózzuk le.
2.    A lisztben keverjük el a fűszereket, majd adjuk hozzá a tojásokat, a tejfölt és a lereszelt, levétől kinyomkodott burgonyát. Keverjük össze az egészet. Sűrű masszát kell, hogy kapjunk. Ha híg lenne, akkor keverjünk bele kevés lisztet.
3.    A harcsa csíkokat forgassuk meg lisztben, majd mártsuk bele a burgonyás masszába. Bő forró olajban süssük pirosra 5-6 perc alatt a halat.
4.    Ízlés szerint tálaljuk bármilyen körettel vagy csak valamilyen mártogatóssal és citrommal.

Jó étvágyat!


Sült keszeg paprikás lisztben megforgatva

Hozzávalók:

•    1 kg keszeg
•    2 pohár liszt
•    2 teáskanál pirospaprika
•    só a hal besózásához
•    olaj amiben megsütjük
 
Elkészítése:

A keszegeket lepikkelyezzük, kibelezzük és folyó víz alatt tisztára mossuk. Amikor a víz lecsöpögött róluk éles késsel sűrűn beirdaljuk mindkét oldalukat.
A besózott és beirdalt keszegekről itassuk fel a nedvességet, majd forgassuk bele a paprikás lisztbe. A lisztezett halakat forró olajban aranybarnára sütjük.
Amikor kivesszük az elkészült sült keszeget az olajból, érdemes lecsöpögtetni és papír törlővel bélelt tányérban, élére állítva tartani, hogy a maradék felesleges olaj is eltávozhasson róla. Így lesz igazán fenséges az íze és tökéletes az állaga.

Jó étvágyat!

 

Süllő egészben

Hozzávalók:

•    4 süllő (egyenként kb. 40 dkg),
•    só,
•    1 burgonya,
•    kb. 6 evőkanál (12 dkg) finomliszt (még jobb, ha a fele kukoricaliszt),
•    1 púpozott kiskanál jóféle pirospaprika,
•    1 púpozott kiskanál őrölt fekete bors,
•    1 citrom,
•    bőven olaj a sütéshez

Elkészítés:

1.    A süllőt lepikelyezzük, hasát éles késsel felbontjuk, és belső részeit eltávolítjuk. Uszonyait ollóval körben egy kissé levágjuk. Ezután a halat többször váltott hideg vízben megmossuk, szárazra töröljük, majd 2-3 centis közökben – nem túl mélyen – beirdaljuk. Kívül-belül megsózzuk, és letakarva, hűtőben legalább egy órán át pihentetjük.
2.    Ezután a száját óvatosan szélesre nyitjuk, és egy cikk burgonyát beletömünk. A hal két végét megfogjuk és a háta felé hajlítva, kifli alakúra formáljuk.
3.    Egy kihegyezett hurkapálcát átszúrunk a nyakán, és a farkába tűzve rögzítjük, esetleg zsineggel meg is kötjük, hogy az alakját megtartsa. A lisztet a pirospaprikával meg a borssal összekeverjük, és a halat ebben jól meghempergetjük.
4.    Akkora serpenyőbe, amekkorában a süllő elfér és meg is tudjuk forgatni, jó kétujjnyi olajat öntünk. Amikor közepesen forró, a halat óvatosan belefektetjük, és oldalanként 5-8 percig, fedő nélkül sütjük.
5.    Vigyázva kiemeljük, alaposan lecsöpögtetjük, majd papírtörülközőre vagy -szalvétára fektetve a fölösleges zsiradékot leitatjuk róla. Tálaláskor a szájában lévő burgonya helyére citromcikket dugunk.
Tartármártás illik hozzá.

Jó étvágyat!